Tegnap egy napon sikerült kiszúrnom két nagyon is különböző cikket, ami a magyarok őstörténetével és a nyelvével foglalkozik. Az egyik az indexen jelent meg, egy interjú Sudár Balázs történésszel, az MTA kutatójával. A másik egy véleménycikk Czakó Gábor írótól, ez pedig a Magyar Hírlapban szerepelt, mind nyomtatott, mind online formában. Korábbi tapasztalatok alapján valószínűleg sokan sejtik, hogy melyik cikkben nagyjából mi lehet, és akár el is döntik előre, hogy melyikkel fognak jobban egyetérteni. Sokan az indexeset, sokan a magyar hírlaposat fogják preferálni, előre is, és talán olvasás után is. Mégiscsak írnék azonban erről néhány gondolatot.
A magyar őstörténet és a nyelvünk eredete aktívan foglalkoztatta és foglalkoztatja ma is mind a tudósokat, mind a közvéleményt. És ez az egyik olyan klasszikus terület, klasszikus téma, amibe valahogy mindig belecsempésződik egy kis politika, egy kis világnézet. Egy matematikai sejtés bizonyításánál nem igazán merül fel a politikai hovatartozás kérdése: a sejtésről meg kell állapítani, hogy igaz, vagy nem, és kész. Elvileg a történettudomány is lehetne ilyen, vagy ilyennek kellene lennie, azonban itt a megismerés lehetőségei sokkal korlátozottabbak. Gondolkodni nem elég, új kísérleteket alkotni nem lehet, tárgyi emlékeket és bizonyítékokat találni nehéz, így hát sokkal kevesebbet lehet tudni. A laikusok egy részét pedig érzelmi kapcsolat köti ehhez a kérdéshez. Nem a kutatáshoz magához, hanem a végeredményhez.
Van ez a furcsa dolog, hogy bizonyos patrióta érzelműek feltétlenül be akarják bizonyítani, hogy a magyar az nem egy finnugor nyelv, és mi valami magasabb vagy különlegesebb helyről (?) származunk. Ennek különböző szintjei vannak, a szimpla türk elmélettől kezdve a sumér kapcsolatig és a szíriuszi magyarokig sok minden fellelhető. Valamilyen módon jobb érzés lehet magyarnak lenni akkor, ha a nyelvünk nem finnugor. Egy teljesen más vonulata a kérdésnek a genetikai származás, bár ezt mindig összekeverik. Hiába dolgoznak a tudósok folyamatosan az ismeretterjesztésen, ezredszerre is elmagyarázva, hogy a nyelv és a genetikai eredet az független egymástól, a laikusok továbbra is gyakran támadnak ebből az irányból. Könnyebb nekimenni egy olyan állításnak, amit a tudósok nem is mondtak, és amiről minden szakértő tudja, hogy nem igaz.
Az indexen megjelent interjú kifejezetten érdekes olvasmány. Részletes betekintést kaphatunk arról, hogy mik a nyitott kérdések, mit lehet pontosan tudni, és hol van az, ahol csak találgatások zajlanak. Illetve Sudár Balázs közérthető módon elmagyarázza, hogy mik a kutatás módszerei, és mik ebből azok az elemek, amiket az ,,alternatív’’, vagyis laikus, hozzá nem értő, de mindenesetre lelkes emberek nem szoktak használni. Viszonylag részletesen beszél arról is, hogy hogyan szoktak zajlani a találkozások a laikusokkal. És hogy milyen haszna van a kívülről jövő kérdéseknek, kritikáknak. Kiderül, hogy a tudósok számára valóban hasznos a kommunikáció: a laikusok néha valóban rámutatnak az elméletek gyenge pontjaira. Az igaz, hogy a saját új elméleteik felállításához nincs meg a kellően széles tudásuk, de ettől még a kérdéseik hasznosak tudnak lenni.
Ehhez képest ugyanazon a napon megjelent Czakó Gábor író (!) véleménycikke. Ami pedig hozta az összes tipikus jellemzőjét az anti-finnugrista, patrióta, laikus hozzáállásnak. Már az alcím is sokatmondó: ,,A magyar–finnugor nyelvrokonság ügyének alapkérdése az, hogy létezik-e?’’. De aztán az összes szokásos elemet megtaláljuk, például a nagy leleplezést, hogy márpedig biológiailag nem is vagyunk annyira rokonok a finnekkel.
Szomorú ez az eset, és lehet többféle színben is látni. Lehet mondani olyanokat, hogy elitellenesség, tudományellenesség, bizonyos típusú nemzeti érzelműek térnyerése államilag támogatott újságok révén, stb stb. Külön aktualitást nyer az egész ügy azzal, hogy az MTA kutatóintézet hálózatát most akarja átalakítani (sokan úgy látják: szétverni) Palkovics László az ITM élén. Illetve vélhetően ezért is kérték most interjúra Sudár Balázst pont most, ugyanis az előzetesen elérhető információk alapján az MTA társadalomtudományi és bölcsésztudományi intézeteit erősen fogja érinteni az átszervezés, a kutatási és a működési költségek átcsoportosítása, kormányzati kontrollja, az azonos vagy kisebb keretért történő, más intézetekkel és alapítványokkal való versenyeztetés.
Az MTA kutatóintézeteinek ügyében megjelentek már erős nyilatkozatok tudósok, szakmabeliek részéről, FB posztok és interjúk formájában, ezek felsorolására itt nem vállalkozok, jó forrás például az Akadémiai Dolgozók Fórumának FB oldala. És persze a kormányt támogató média is törekszik odatenni a véleményét, mind a nagy elérésű, központi csatornákon, mind a kisebb, támogató szándékú oldalakon. A pestisrácok.hu oldalra publikáló Aristo például leírt már olyat is, hogy ,,Sohasem értettem, hogy például a történeti, vagy filozófiai munkássághoz miért van szükség intézetekre. A történész kutatómunkája mélyen individualista tevékenység. Levéltárakban kell kutakodni, régi irományokat böngészni, majd az így talált eseményeket közzétenni.’'
Ez a két idézett cikk megmutatja, hogy mit várhatunk, és mit kapunk akkor, ha a tudományt egyik lehetőség szerint a tudósokra, másik lehetőség szerint egy politikai szempontok alapján csoportosuló társaságra bízzuk. Lehet választani, kinek melyik szimpatikusabb.